Életspirál- Önismereti és Életvezetési Tanácsadás
  • FŐOLDAL
  • MIBEN SEGÍTHETÜNK
  • MUNKATÁRSAINK
  • RÓLUNK
  • CIKKEK

Vajon te hogyan kötődsz?

Vajon te hogyan kötődsz?

Röviden arról, hogy milyen kötődési minták alapján tudunk működni és hogy ezek milyen hatással vannak a párkapcsolatainkra, egyéb emberi kapcsolatainkra.

Kötődési stílusunk jelentősége, kialakulása

Kötődési stílusunk egész életünkre meghatározó, amely főként az édesanyánkkal – vagy azzal a személlyel, aki az elsődleges gondozónk volt – való kapcsolatunk alapján alakult ki.

A kötődési elmélet John Bowbly brit pszichoanalitikus nevéhez fűződik. Ő figyelte meg azt, hogy mennyire meghatározó egy gyermek pszichés fejlődésében a szülői gondoskodás minősége és hogy ez mennyire nagy hatással lesz későbbi kapcsolataira a többi emberrel, illetve hogyan fog működni egy párkapcsolatban.

Mivel egy csecsemő úgy jön a világra, hogy arról még semmit sem tud, így teljes mértékben az anyjától várja az életben maradáshoz szükséges gondoskodást. Ezért kapcsolódnak szorosan össze, ezért fontos a gyermek számára egy harmonikusan működő kapcsolat. Hiszen ez lesz minden későbbi minta alapja.  

Amilyen tehát az anya-gyermek kapcsolata volt csecsemőként, kisgyermekként, az lesz a prototípusa minden későbbi kapcsolatának. Ennek a dinamikája fog megjelenni élete során mindig. Természetesen ehhez hozzáadódnak a későbbi tapasztalatok, de ezek a kezdeti élmények lesznek a legmeghatározóbbak.  A kötődés alapvető minősége ebben az időszakban alakul ki.

Felnőttek esetében 4 féle kötődési típus határozható meg.

Biztonságos kötődés
Szorongó-ambivalens kötődés
Elutasító-elkerülő kötődés
Bizalmatlan-elkerülő kötődés

A felsoroltakból soha nem fordul elő, hogy valaki 100%-ban csak egyik minta alapján működik, azonban mindenkinél fellelhető az a működés, ami a legmeghatározóbb a kapcsolatai alakulása szempontjából. Érdemes mindenkinek kicsit elmélyednie a saját kötődési stílusának megértésében, hisz ez segíthet minket közelebb ahhoz, hogy az esetleges ebből fakadó nehézségeket leküzdhessük.

Biztonságos kötődés

Biztonságos kötődés akkor tud kialakulni, ha az anya megfelelő válaszkészséggel reagál a csecsemő jelzéseire, mint a sírásra, nevetésre, kapálózásra.

Akkor érzi magát a gyermek biztonságban, ha az anya képes a saját igényeit háttérbe helyezni és a kisbaba szükségleteire fókuszálni, teljességgel ráhangolódni. Ezáltal fog tudni pozitív érzelmekkel, megnyugtató jelenléttel reagálni a gyermekre és így tud kialakulni a biztonságos kötődési minta.  

Ez az optimális kötődési stílus, hiszen ebben az esetben felnőttként azt éli meg, hogy „Én rendben vagyok és Te is rendben vagy.”

A biztonságosan kötődő felnőtt tudja, hogy szerethető, engedi a másik embernek a közelséget, mert kapcsolódni jó érzés számára, így nem ijed meg tőle. Jó érzéssel tölti el, ha a másikhoz közel kerül, nem fél attól, hogy elköteleződjön a kapcsolat mellett. Pozitívan éli meg, ha a kapcsolat fejlődik, a függetlensége azonban megmarad, így a jólléte nem függ a másik embertől és egyedül is kiegyensúlyozottan, biztonságban érzi magát. A hobbijait nem adja fel és nem próbál teljesen összeolvadni a másikkal.

Tud a másik emberre hangolódni, empátiával figyelni rá, nem fél a másik igényeitől, hanem igyekszik megérteni, elfogadni azokat. Ha a partnere stresszes állapotban van vagy feszült, nem rémül meg, hanem

keresi a közelséget és képes megnyugtatni, nem hagyja magára a kellemetlen érzéseivel. Érezteti, hogy nem csak a kellemes, de a rossz érzésekben is együtt tud lenni vele.

Bár általában azt hallani, hogy a felnőttek 30 %-a tud biztonságosan kötődni, a saját véleményem szerint manapság ez az arány még ennél is csekélyebb.

Szorongó-ambivalens kötődés

Ennél a kötődési stílusnál az anya a saját szorongása miatt nem tud következetes lenni. Egyszer reagál a gyermek felhívására, egyszer nem, vagy az is gyakran előfordul, hogy egyszer túlzott reakciót ad, egyszer pedig nem elégségeset. A lényeg, hogy nem tud ráhangolódni a gyermek valódi szükségletére, érzéseire, igényeire. Tehát nincs kiszámítható reakció, amit a gyermek megtanulhat, ami kialakíthatja benne a biztonságérzetet. Ilyenkor a gyermek félelmetes helynek tekinti a világot. Ettől pedig dühös, szorongó és bizonytalan lesz. Számára a világ nem válik biztonságossá.

Bizonyos helyzetekben nagyon hasonló a biztonságos kötődésű gyermekhez. Társaságban lassabban ugyan, de feloldódik, ha a szülei ott vannak. Viszont ha magára hagyják az idegen környezetben majd újra visszatérnek hozzá, akkor nem az történik, mint a biztonságosan kötődő gyermeknél. A biztonságosan kötődő gyermek odaszalad a szülőhöz, nagyon hamar megnyugszik a szülői jelenléttől. A szorongó-ambivalens gyerek is odaszalad a szülőkhöz, felkéreckedik, azonban amikor felveszik a biztonságos környezetbe, azonnal elkezd vergődni, szorongani, le akar szállni. Igazából a gyermek sem tudja, mit szeretne. A szülő jelenléte tehát nem hozza meg számára a biztonságot.

A felnőtt szorongó-ambivalens ember a párkapcsolatában is ezt a bizonytalanságot, ezt a kettősséget éli meg. Bár nagyon vágyik a szoros kapcsolódásra partnerével, amikor ez létrejön, akkor elkezd szorongani. Nem tudja elengedni magát a társa jelenlétében. Folyton azon őrlődik, hogy megbízhat-e a társában. Megkérdőjelezi, hogy vajon működhet-e ez tényleg jól. Ez az érzés újra és újra megjelenik benne. Az ebből fakadó szorongását pedig partnerére vetíti, mintha benne lenne valami hiba, ami miatt ő nyugtalanul érzi magát.

Elutasító-elkerülő kötődés

Ő az, aki gyermekként azt tapasztalja meg, hogy az édesanyja nem elérhető számára, nem reagál szükségleteire. Amikor a gyermek sír, arra nem empátiával, együttérzéssel reagál a szülő, inkább azt mondja, „Ne sírj!”, vagy „Ne hisztizz!”, néha egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, nem reagál. Ettől az a kép alakul ki a gyermekben, hogy a világ megbízhatatlan hely és ő senkire sem számíthat.

Ő az érzelmileg kiszámíthatatlan szülőkkel való együttélés során azt a stratégiát alakította ki magában, hogy inkább nem kötődik senkihez.

Felnőtt korra természetesen leggyakrabban ennek nincsenek tudatában. Ők gyakran tűnnek mások számára érzelmileg elérhetetlennek. Folyamatosan elégedetlenek a partner kínálattal, mindig valami másra, jobbra vágynak. Valami mindig hiányzik számukra, amire ráfogják, hogy ezért lépnek tovább. Ha valakivel elkezd komolyabbra fordulni a dolog, gyakran eltűnnek, vagy valami más módon lehetetlenítik el a kapcsolatot. Számukra a megnyílás, mások közel engedése nagy kihívást jelent, hiszen azt a stratégiát alakították ki, hogy csak magukra számíthatnak, érzelmileg megnyílni, igazán kötődni nem kifizetődő.

Bizalmatlan-elkerülő kötődés

Az ő édesanyja (gondozója) passzív, elutasító, elérhetetlen volt számára. Gyakran bántalmazás áldozatai ezek a gyermekek, vagy nagy veszteséget szenvedtek el.

Ők felnőttként nagyon vegyes érzelmekkel viszonyulnak a szoros kapcsolatokhoz. Vágynak egy mély kapcsolatra, de nagyon nehezen viselik el a közelséget. Az érzelmek kifejezése nehézséget jelent számukra és gyakran el is nyomják a saját érzéseiket. Kevesebb intimitásra van szükségük, mint az elutasító-elkerülő

kötődésűeknek. Féltékenységet nem igazán éreznek általában a másik iránt, mert nem is engedik olyan közel magukhoz, hogy aztán a féltékenység kialakulhasson náluk.

Viszonylag hamar kiszűrik a megbízhatatlan kapcsolatokat, azonban ha valaki mégis átlépi náluk a közelség határvonalát, akkor az rendkívül szélsőséges viselkedésre számíthat a bizalmatlan-elkerülő részéről. Az elutasítás és a teljes közelség között nagy mértékben ingadoznak.

Önismeret a kötődési sebek gyógyítására

Jó hír, hogy önismereti munka segítségével a kötődési minták alakíthatóak. Ez pedig azért is fontos, mert a kötődési minták generációkon át ismétlődnek. Érdemes belátnunk azt is, hogy a fejlődés egyedül nem megy. Emberi kapcsolatainkon keresztül tudunk fejlődni, legyen az baráti, vagy párkapcsolat.

„Kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk.” Popper Péter

Biztonságos kötődést kívánok mindenkinek!

Bajzáth Mária
2023.06.25.

Előző bejegyzésMit nevezünk traumának valójában?Következő cikk A boldogság titka

Kövessen Minket közösségi oldalainkon is

  • FŐOLDAL
  • MIBEN SEGÍTHETÜNK
  • MUNKATÁRSAINK
  • RÓLUNK
  • CIKKEK

Friss Cikkek

Miért fontos az önismeret?2024.07.29.
Miért nehéz a változás?2024.03.07.
Módosult tudatállapot (hipnózis)2023.11.08.
Felelősségvállalás – A felelősség2023.11.02.
Intimitás2023.09.07.
A boldogság titka2023.07.10.
Vajon te hogyan kötődsz?2023.06.25.
Mit nevezünk traumának valójában?2023.05.30.
Asszertivitás2023.04.10.
Gondolatok az önbizalomról2023.03.05.
Gondolatok a meditáció hatékonyságáról2023.02.27.
Önismeret transzgenerációs szinten – CSALÁDÁLLÍTÁS2023.02.09.
A szavak ereje2023.01.24.
Stresszesebb ma az élet, mint ötven évvel ezelőtt?2022.12.06.
Érzelmeink, lelki állapotaink és a betegségek közti összefüggések2022.11.21.
A mozgás lelki oldala2022.09.14.
Készítette: LEROSTUDIO Copyright © 2022 Partnerünk: LEROFASHION