Röviden arról, hogy milyen kötődési minták alapján tudunk működni és hogy ezek milyen hatással vannak a párkapcsolatainkra, egyéb emberi kapcsolatainkra.
Kötődési stílusunk jelentősége, kialakulása
Kötődési stílusunk egész életünkre meghatározó, amely főként az édesanyánkkal – vagy azzal a személlyel, aki az elsődleges gondozónk volt – való kapcsolatunk alapján alakult ki.
A kötődési elmélet John Bowbly brit pszichoanalitikus nevéhez fűződik. Ő figyelte meg azt, hogy mennyire meghatározó egy gyermek pszichés fejlődésében a szülői gondoskodás minősége és hogy ez mennyire nagy hatással lesz későbbi kapcsolataira a többi emberrel, illetve hogyan fog működni egy párkapcsolatban.
Mivel egy csecsemő úgy jön a világra, hogy arról még semmit sem tud, így teljes mértékben az anyjától várja az életben maradáshoz szükséges gondoskodást. Ezért kapcsolódnak szorosan össze, ezért fontos a gyermek számára egy harmonikusan működő kapcsolat. Hiszen ez lesz minden későbbi minta alapja.
Amilyen tehát az anya-gyermek kapcsolata volt csecsemőként, kisgyermekként, az lesz a prototípusa minden későbbi kapcsolatának. Ennek a dinamikája fog megjelenni élete során mindig. Természetesen ehhez hozzáadódnak a későbbi tapasztalatok, de ezek a kezdeti élmények lesznek a legmeghatározóbbak. A kötődés alapvető minősége ebben az időszakban alakul ki.
Felnőttek esetében 4 féle kötődési típus határozható meg.
Biztonságos kötődés
Szorongó-ambivalens kötődés
Elutasító-elkerülő kötődés
Bizalmatlan-elkerülő kötődés
A felsoroltakból soha nem fordul elő, hogy valaki 100%-ban csak egyik minta alapján működik, azonban mindenkinél fellelhető az a működés, ami a legmeghatározóbb a kapcsolatai alakulása szempontjából. Érdemes mindenkinek kicsit elmélyednie a saját kötődési stílusának megértésében, hisz ez segíthet minket közelebb ahhoz, hogy az esetleges ebből fakadó nehézségeket leküzdhessük.
Biztonságos kötődés
Biztonságos kötődés akkor tud kialakulni, ha az anya megfelelő válaszkészséggel reagál a csecsemő jelzéseire, mint a sírásra, nevetésre, kapálózásra.
Akkor érzi magát a gyermek biztonságban, ha az anya képes a saját igényeit háttérbe helyezni és a kisbaba szükségleteire fókuszálni, teljességgel ráhangolódni. Ezáltal fog tudni pozitív érzelmekkel, megnyugtató jelenléttel reagálni a gyermekre és így tud kialakulni a biztonságos kötődési minta.
Ez az optimális kötődési stílus, hiszen ebben az esetben felnőttként azt éli meg, hogy „Én rendben vagyok és Te is rendben vagy.”
A biztonságosan kötődő felnőtt tudja, hogy szerethető, engedi a másik embernek a közelséget, mert kapcsolódni jó érzés számára, így nem ijed meg tőle. Jó érzéssel tölti el, ha a másikhoz közel kerül, nem fél attól, hogy elköteleződjön a kapcsolat mellett. Pozitívan éli meg, ha a kapcsolat fejlődik, a függetlensége azonban megmarad, így a jólléte nem függ a másik embertől és egyedül is kiegyensúlyozottan, biztonságban érzi magát. A hobbijait nem adja fel és nem próbál teljesen összeolvadni a másikkal.
Tud a másik emberre hangolódni, empátiával figyelni rá, nem fél a másik igényeitől, hanem igyekszik megérteni, elfogadni azokat. Ha a partnere stresszes állapotban van vagy feszült, nem rémül meg, hanem
keresi a közelséget és képes megnyugtatni, nem hagyja magára a kellemetlen érzéseivel. Érezteti, hogy nem csak a kellemes, de a rossz érzésekben is együtt tud lenni vele.
Bár általában azt hallani, hogy a felnőttek 30 %-a tud biztonságosan kötődni, a saját véleményem szerint manapság ez az arány még ennél is csekélyebb.
Szorongó-ambivalens kötődés
Ennél a kötődési stílusnál az anya a saját szorongása miatt nem tud következetes lenni. Egyszer reagál a gyermek felhívására, egyszer nem, vagy az is gyakran előfordul, hogy egyszer túlzott reakciót ad, egyszer pedig nem elégségeset. A lényeg, hogy nem tud ráhangolódni a gyermek valódi szükségletére, érzéseire, igényeire. Tehát nincs kiszámítható reakció, amit a gyermek megtanulhat, ami kialakíthatja benne a biztonságérzetet. Ilyenkor a gyermek félelmetes helynek tekinti a világot. Ettől pedig dühös, szorongó és bizonytalan lesz. Számára a világ nem válik biztonságossá.
Bizonyos helyzetekben nagyon hasonló a biztonságos kötődésű gyermekhez. Társaságban lassabban ugyan, de feloldódik, ha a szülei ott vannak. Viszont ha magára hagyják az idegen környezetben majd újra visszatérnek hozzá, akkor nem az történik, mint a biztonságosan kötődő gyermeknél. A biztonságosan kötődő gyermek odaszalad a szülőhöz, nagyon hamar megnyugszik a szülői jelenléttől. A szorongó-ambivalens gyerek is odaszalad a szülőkhöz, felkéreckedik, azonban amikor felveszik a biztonságos környezetbe, azonnal elkezd vergődni, szorongani, le akar szállni. Igazából a gyermek sem tudja, mit szeretne. A szülő jelenléte tehát nem hozza meg számára a biztonságot.
A felnőtt szorongó-ambivalens ember a párkapcsolatában is ezt a bizonytalanságot, ezt a kettősséget éli meg. Bár nagyon vágyik a szoros kapcsolódásra partnerével, amikor ez létrejön, akkor elkezd szorongani. Nem tudja elengedni magát a társa jelenlétében. Folyton azon őrlődik, hogy megbízhat-e a társában. Megkérdőjelezi, hogy vajon működhet-e ez tényleg jól. Ez az érzés újra és újra megjelenik benne. Az ebből fakadó szorongását pedig partnerére vetíti, mintha benne lenne valami hiba, ami miatt ő nyugtalanul érzi magát.
Elutasító-elkerülő kötődés
Ő az, aki gyermekként azt tapasztalja meg, hogy az édesanyja nem elérhető számára, nem reagál szükségleteire. Amikor a gyermek sír, arra nem empátiával, együttérzéssel reagál a szülő, inkább azt mondja, „Ne sírj!”, vagy „Ne hisztizz!”, néha egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, nem reagál. Ettől az a kép alakul ki a gyermekben, hogy a világ megbízhatatlan hely és ő senkire sem számíthat.
Ő az érzelmileg kiszámíthatatlan szülőkkel való együttélés során azt a stratégiát alakította ki magában, hogy inkább nem kötődik senkihez.
Felnőtt korra természetesen leggyakrabban ennek nincsenek tudatában. Ők gyakran tűnnek mások számára érzelmileg elérhetetlennek. Folyamatosan elégedetlenek a partner kínálattal, mindig valami másra, jobbra vágynak. Valami mindig hiányzik számukra, amire ráfogják, hogy ezért lépnek tovább. Ha valakivel elkezd komolyabbra fordulni a dolog, gyakran eltűnnek, vagy valami más módon lehetetlenítik el a kapcsolatot. Számukra a megnyílás, mások közel engedése nagy kihívást jelent, hiszen azt a stratégiát alakították ki, hogy csak magukra számíthatnak, érzelmileg megnyílni, igazán kötődni nem kifizetődő.
Bizalmatlan-elkerülő kötődés
Az ő édesanyja (gondozója) passzív, elutasító, elérhetetlen volt számára. Gyakran bántalmazás áldozatai ezek a gyermekek, vagy nagy veszteséget szenvedtek el.
Ők felnőttként nagyon vegyes érzelmekkel viszonyulnak a szoros kapcsolatokhoz. Vágynak egy mély kapcsolatra, de nagyon nehezen viselik el a közelséget. Az érzelmek kifejezése nehézséget jelent számukra és gyakran el is nyomják a saját érzéseiket. Kevesebb intimitásra van szükségük, mint az elutasító-elkerülő
kötődésűeknek. Féltékenységet nem igazán éreznek általában a másik iránt, mert nem is engedik olyan közel magukhoz, hogy aztán a féltékenység kialakulhasson náluk.
Viszonylag hamar kiszűrik a megbízhatatlan kapcsolatokat, azonban ha valaki mégis átlépi náluk a közelség határvonalát, akkor az rendkívül szélsőséges viselkedésre számíthat a bizalmatlan-elkerülő részéről. Az elutasítás és a teljes közelség között nagy mértékben ingadoznak.
Önismeret a kötődési sebek gyógyítására
Jó hír, hogy önismereti munka segítségével a kötődési minták alakíthatóak. Ez pedig azért is fontos, mert a kötődési minták generációkon át ismétlődnek. Érdemes belátnunk azt is, hogy a fejlődés egyedül nem megy. Emberi kapcsolatainkon keresztül tudunk fejlődni, legyen az baráti, vagy párkapcsolat.
„Kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk.” Popper Péter
Biztonságos kötődést kívánok mindenkinek!
Bajzáth Mária
2023.06.25.
