Érzelmeink, lelki állapotaink és a betegségek közti összefüggések
Ebben a cikkben azt próbálom egyszerűen bemutatni, hogy a testünk egészsége messzemenőkig nem független az érzelmeinktől és a lelki állapotainktól. Szeretném kicsit érthetőbbé, láthatóbbá tenni az elménkben, lelkünkben működő mechanizmusok és a testünkben megjelenő tünetek közti összefüggéseket. Illetve azt, hogy ez az egyik fontos magyarázata, miért is szükséges önismeretünk mélyítése, traumáink feldolgozása, gyerekkori beidegződéseink, hiedelmeink megismerése.
Ez az összefüggés valójában már nagyon régóta ismert, azonban a hagyományos orvoslás általában mégsem vesz erről tudomást annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évtizedben ezt számos kutatás teljes mértékben alátámasztotta. Ezekre a kutatásokra, információkra alapozva kijelenthetjük, hogy rengeteg ember élettörténete igazolja, hogy nagy árat fizetünk, ha nem tartjuk tiszteletben a testünk és a lelkünk alapvető együttműködését, harmóniára való törekvését.
Napjainkban is számtalan kutatás zajlik, amely ezeket az összefüggéseket igazolja. Selye János volt, aki úttörőként kijelentette, hogy az embereket érintő legnagyobb stresszhatások mindegyike érzelmi eredetű, ráadásul a legjelentősebb stresszt az okozza, ha máshogy próbálunk viselkedni, mint amilyenek igazából vagyunk. Az, ahogyan megtagadjuk önmagunkat hatalmas stresszként jelenik meg a szervezetünkben és ez az egyik legfőbb oka a krónikus betegségek kialakulásának.
Életünk során folyamatosan alkalmazkodunk minden körülményhez, hiszen az életben mindig minden harmóniára, egyensúlyra törekszik. Ez a fajta kölcsönhatás az élettelen környezet és az élő anyagok között pont ugyan úgy megjelenik, mint az élők társas világában is. Az emberek közti viszonyulások – főként az érzelmi viszonyok – tehát életünk során folyamatosan befolyásolják biológiai működésünket is és ezáltal meghatározzák az egészségi állapotunkat.
Milyen kölcsönhatás van a stressz és a krónikus betegségek megjelenése között?
Az általános gondolkodás, hogy a stressz a nagy zavart okozó életesemények eredménye. Ilyen például egy közeli hozzátartozó halála, az állás hirtelen elvesztése vagy a válás. Nyilvánvalóan ezek is hatalmas stresszforrást idéznek elő sokaknak, azonban életünk során a napi szinten megjelenő stressz mérföldekkel elvetemültebb és hosszú távon élettanilag sokkal ártalmasabb.
A legnagyobb problémát pedig az okozza, hogy ez a belső stressz nem tudatosul bennünk, azonban mélyen belénk táplálódott mintázat és szinte már életünk részeként tekintünk rá. Ezek a mintázatok gyermekkorban belénk programozódtak. Sőt azoknak akik már kora gyerekkorban hozzászoktak ehhez a fokozott belső stresszhez, inkább az okozza a kellemetlen érzést, ha megszűnik. Erős stresszhatások érhetik tehát azokat az embereket is, akik nem érzékelik, de tudatalatti érzelmeik folyamatos szorításában élnek és nem érzik a testük jelzéseiben.
A krónikus betegségek, mint például az autoimmun betegségek és a daganatos megbetegedések hátterében nagyon sok elfojtott érzelem lapulhat. A beteg korai gyerekkorában megtanulja, hogy az érzéseit hogyan tudja mindenki előtt eltitkolni, hiszen ha kimutatja, akkor veszélybe sodorhatja magát, sebezhetővé, bizonytalanná válik. Gyakran csak akkor érzi magát biztonságban, ha mások érzéseit tartja szem előtt, hiszen így könnyebb a saját érzelmeket elfojtani. Mivel sokáig erőlteti magára ezt a szerepet, ezért eszébe sem jut, hogy joga van ahhoz, hogy odafigyeljenek rá, meghallgassák, gondoskodjanak róla. Szinte mindig képtelen arra is, hogy nemet mondjon.
Ilyen esetben később, felnőtt korára könnyen előfordulhat, hogy a szervezete gondoskodik róla, hogy megtegye, amit ő mindig is képtelen volt és végre nemet mond a másokra való túlzott odafigyelés lehetőségére vagy arra, hogy az érzelmei továbbra is elfojtásra kerüljenek. A szervezet pedig egy súlyos betegség formájában jelez.
Hogyan is alakul idővel a stressz betegséggé?
A stressz valójában biokémiai és fizikai reakciók komplex, egymásra épülő sokasága, amit valamilyen erőteljes érzelmi impulzus vált ki.
Az érzelmeink szabályozzák az immunrendszerünk és a főbb szerveink működését és ezzel együtt a szervezetünkben mozgó biológiai anyagok változását is. Ha elfojtjuk tehát az érzelmeinket, akkor ez a folyamatos visszatartó erő hosszú távon szüntelenül gyengíti testünk betegségekkel szembeni védekezőképességét. Mivel szervezetünk nagyobb részben fókuszál a stresszel való megküzdésre, így a betegségekkel szembeni védelem lényegesen kisebb lesz, majd a szervezet gondoskodik a kiegyenlítődésről, a már korábban említett harmónia megteremtéséről és a betegség kialakul, megjelennek a testi tünetek.
Ha az érzelmeinket nem tudatosítjuk, hanem a tudattalanba száműzzük és nem veszünk róluk tudomást, akkor ez jelentősen megzavarhatja az élettani védelmünket. Sokaknál ez az oka, hogy az immunrendszer védelme a visszájára fordul és a zavar következtében védelem helyett inkább pusztítja a szervezetet, így kialakul valamilyen autoimmun betegség.
A gyengébb védekező képesség és a magány közti összefüggéseket például a már pszichiátriai kezelésben résztvevő betegek esetében is megfigyelték. Rengetegen vannak jelen, ha nem is a szó szoros értelmében magányosan, de olyan kapcsolatban, ami érzelmileg nem kielégítő, mivel a legalapvetőbb szükségletek sem kerülnek kielégítésre. Gyakran olyan embereket is érint ez a magány és stressz, akik alapvetően úgy vélik, hogy az ő életük egészen rendben van.
A stressz úgy működik, mint egy megfeszített gumiszalag, vagy egy nyomás alá helyezett rugó. Az ezekre ható feszültség szabad szemmel nem látható. A látható változás csak akkor következik be, amikor a stressz akkora mértéket ölt, ami már a szervezet által nem tolerálható. Ez az a pont, amikor a gumiszalag elszakad, a rugó végleg eldeformálódik, a szervezet esetében pedig kialakul a betegség.
Ezt a túlterhelést előidézheti egy akut sérülés is, vagy akár egy fertőzés és okozhatja egy trauma is. Vagy akár csak a traumától való fenyegetettség érzése.
Az elfojtás mechanizmusa, illetve az, hogy a tudattalanba száműzzük az érzéseinket többé-kevésbé mindannyiunkban működik és ennek nagyon kevés esetben vagyunk tudatában. Ha gyerekkorunk óta rengeteg akut és hosszútávú stressznek vagyunk kitéve, az ezekből eredő stressz észrevétlen marad, elfojtásra kerül. Ilyenkor nagyon megromolhat az a képességünk, hogy szervezetünk a „menekülj, vagy küzdj” vészreakciót működtesse. Ezért fordulhat elő az is, hogy nem ismerjük fel, hogy az alapvető szükségleteink nem kerülnek kielégítésre és a jelenlegi helyzetet tekintjük normálisnak, így teljesen fegyvertelenné válunk.
Tehát, ha igyekszünk felismerni, hogy esetünkben mi a stressz okozója és megoldani azt a problémát, az jelentősen jobb eséllyel vezethet gyógyuláshoz, mintha nem veszünk róla tudomást. A betegségek orvoslásában minden kicsi információ, a régmúlt minden részlete jelentőségteljes lehet.
Amennyiben nem tudatosítjuk az emberekben, hogy létezik kapcsolat a szervezet és az érzelmi élet között, akkor véleményem szerint igazán fontos eszköztől fosztjuk meg őket a gyógyulás érdekében.
Ezzel is biztatnék tehát mindenkit, hogy az önismeretét valamilyen módon mélyítse. Manapság szerencsére egyre több módszer válik elérhetővé önmagunk megismerésére, gyermekkori traumáink feldolgozására. Bízom benne, hogy egyre többen döntenek a változás mellett és megtalálják a számukra legmegfelelőbb módszert, ami segítségükre lehet az önismereti munkájukban.
Bajzáth Mária
