Miért annyira nehéz változtatni és mi segíthet mégis könnyebbé tenni a változás, személyiségfejlődés folyamatát?
Az agyunk sajnos általában figyelmen kívül hagyja azt, hogy a bennünk kialakult hiedelmeink, szokásaink előnyösek, vagy ártóak számunkra. Miután kisgyermek korunkban a szokásaink, hitrendszerünk megerősödtek, azok komort zónává válnak és az idegpályáink is erre rendezkednek be. Idegrendszerünk pedig életünk során szorosan ragaszkodik a kialakult meggyőződésünkhöz. Ezért is indul nehezen az elme más működés irányba.
Ezek a berögzült működésmódok gyerekkorunkban szükségszerűek voltak, azért kezdtük alkalmazni őket, hogy túléljük azt a korai időszakot. Akkor még nem rendelkeztünk olyan megoldásokkal, amelyek felnőttként is biztonsággal a hasznunkra válhatnak.
Személyiségünknek az a része, ami meghatározza hogyan viszonyulunk a világhoz, a többi emberhez, hogyan reagálunk a minket ért hatásokra, hozzávetőlegesen 7 éves korunkig megalapozódik.
A gyermekek első 7 évében a tudatos elme nem igazán aktív, csak a tudatalatti. Ebben az időszakban nézik a szüleiket és letöltik az információkat, rögzítik, mint egy videókamera. Nézik, hogy a szülők mit csinálnak és letöltik a programokat, rögzítik a hozzáállást. Ez a programletöltés valójában már a születés előtt a méhben elkezdődik, tehát már akkor elkezdenek tanulni a világról, mielőtt megszületnének. Az első 7 évünkben elraktározódik a tudattalanunkban az élethez való hozzáállásunk nagyrésze.
A kutatások, pszichológiai tanulmányok pedig azt bizonyítják, hogy életünk több, mint 90%-a a tudattalan elme programja alapján működik.
Olyan esetekben amikor nehézségekkel állunk szemben a vágyaink beteljesítését illetően, mint például a karrier, párkapcsolat, vagy egészség, az azért lehetséges, mert a korábban letöltött és berögzült program nem támogatja ezeknek a megvalósulását, szabotálja azokat.
Azok a dolgok, amiket könnyedén megvalósítunk, nehézségek nélkül működik az életünkben, az azért van, mert van rá egy letöltött programunk. Ami pedig problémákat okoz, az azt mutatja, hogy hiányzik az erre letöltött program.
Életünk során ahhoz, hogy el tudjuk érni a vágyainkat, céljainkat, ezeket a programokat próbáljuk folyamatosan felülírni. A programok felülírása pedig nagyon nehéz.
A megküzdéshez fontos ezeket a programokat azonosítani, hogy aztán képesek legyünk felülírni őket. Pont, mint egy számítógépes szoftver esetében.
Az első 7 évükben az emberek egyfajta hipnotikus állapotban élik az életüket. Az agyi EEG vizsgálatokban látszik, hogy egy 7 év alatti kisgyermek agya alacsonyabb frekvenciájú (théta) hullámokkal működik. Ők egy mélyebb tudatállapotban élik az életüket. Ez azt is mutatja, miért nagyobb az ő képzelőerejük. Amikor bármilyen helyzetbe bele tudják képzelni magukat játék közben és olyankor ezt valóságnak élik meg. Gyakorlatilag tehát ebben a hipnózis állapotban töltik le a programjaikat a világról.
Felnőtt korunkban is sok mindent megtanulhatunk, mint például autóvezetés, vagy akár hangszeren játszani. Ezekhez ilyenkor sok-sok gyakorlás szükséges, ismétléssel tanuljuk meg és ezek alapján tud kialakulni szokásként.
A személyiségünkben előidézendő változás is éppen ezért nehéz és szükséges hozzá általában hosszú idő.
Ebben lehet segítségünkre a módosult tudatállapotban (transzban) végzett munka, amely során a segítő kíséri végig a klienst az ő belső világában, a tudattalan szimbólumok és képek megjelenésével. Ebben az állapotban egy mélyebb tudatszinten tudunk dolgozni, ahol könnyebben hozzáférhetünk a személy tudatalattijának tartalmához. Ez pedig hatékonyabbá teheti, felgyorsíthatja a változás folyamatát, hiszen hasonló tudatállapotban tudunk dolgozni, mint amikor gyerekként a programjainkat letöltöttük. Ilyenkor a lehetőségünk is megnő a programok átírására.
Segítő munkám során magam is használom a módosult tudatállapot módszerében rejlő lehetőségeket ezzel is elősegítve, hogy még hatékonyabban tudjak klienseim segítségére lenni.
Szerző: Bajzáth Mária
2024.03.07.