Amire az orvosi rendelőben már nincs idő.
Egy hozzám forduló hölgy magas vérnyomás és magas vércukorszint miatt keresett meg.
Elvégzett minden orvosi vizsgálatot, és megkapta a megfelelő gyógyszereket. Járt dietetikusnál is, akivel megbeszélték az étrendet és beállította a diétáját.
Az előírtak alapján cselekedett, de mégsem érezte jól magát, és az értékek sem igazán akartak javulni, amitől még idegesebb lett.
Szerette volna holisztikusan látni, hogy mi is zajlik az ő szervezetében, és hogyan tudna változtatni az állapotán.
Beszélgetésünk során hamar kiderült, hogy ez az egész akkor kezdődött, mikor a párja, egyik napról a másikra otthagyta őt egy másik személy miatt. Így hát nem csoda, hogy a szigorú diéta és a gyógyszerek nem hoztak számára megfelelő változást, hiszen még a diétát is stresszként kezelte a szervezete.
A mérés után kiderült, hogy problémáinak nagy része pszichés eredetű, és az agyalapi mirigy stimulálásával egyértelmű volt a változás.
Stresszhelyzetben a mellékvese azt a parancsot kapja, hogy több hormont termeljen, mert menekülni kell. A kortizol és az adrenalin megemelik a vércukorszintet, azért, hogy az izmok számára elegendő tápanyag álljon rendelkezésére. Ezzel párhuzamosan a vérnyomás is megemelkedik, hiszen nagyobb nyomásra van szükség, hogy a 20-szoros mennyiségű vér az izmokba jusson.
És ehhez még hozzáadódik az is, hogy ha állandó szimpatikotóniában vagyunk a szervezet magasan tartja a vércukorszintet, elzárja az utat a raktárakhoz, mert a meneküléshez az izmoknak szüksége lesz a cukorra, hiszen abból állítja elő az energiát. A magas vércukorszint miatt a hasnyálmirigy folyamatosan termelni fogja az inzulint, de az nem tud bejutni a sejtekbe, mert a stresszhormonok megváltoztatják a sejtek fogékonyságát az inzulinra, és így kialakulhat az inzulinrezisztencia.
Ha a stressz nem csökken, a szervezet egy idő után kimerül.
Ilyen helyzetben nem elegendő csak diétázni és bekapkodni a gyógyszereket.
A gyógyuláshoz teljes életszemléletváltás szükséges.
Gondolati struktúra váltás, lazító technikák, Vagus kezelés, csoportos terápiás foglalkozások, mozgás, hosszú séták a természetben……ugyanolyan fontosak.
Magas vérnyomás esetén, amennyiben nem szervi eredetű, érdemes elgondolkodni azon is, hogyan kezeljük a konfliktushelyzeteket. Mennyire tudunk önmagunk maradni konfliktus esetén? Vagy inkább az elkerülést választjuk?
Szerző: Horváth Éva
2023.11.19.